Ballagás idézetek

Ide kattintva tudsz új idézetet felvinni
40 találat
Feltöltő:
"Tedd, amit úgy érzel, tenned kell, Arra menj, amerre a szíved terel, Hisz időd oly` kevés, Légy hát a magad ura, míg élsz."
Axl Rose
Feltöltő: betmen
"A sors kegyetlen ujja intett: El kellett válni hőseinknek. Kezdődik majd az iskola, S egymást nem látják tán soha."
Varró Dániel
Feltöltő:
"Ha az egész órát úgy betöltöd, hogy benne érték hatvan percnyi van, minden kincsével bírod ezt a földet, s ami még több, ember vagy, fiam."
Rudyard Kipling
Feltöltő:
"gy hiszem, bárhová vigyen is utad, mindenütt új istenek várnak, mennyei türelemmel - és nevetéssel."
Susan M. Watkins
Feltöltő:
"n nem kívánom senkitől, hogy csudás dolgot tegyen, de joggal kívánom mindenkitől, hogy mindig ember legyen."
Ady Endre
Feltöltő:
"Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás."
Márai Sándor
Feltöltő:
"Bár zord a harc, megéri a világ, Ha az ember az marad, ami volt: Nemes, küzdő, szabadlelkű diák."
Ady Endre
Feltöltő:
"Emberi törvény kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is ha nem élnek már benned Remények és csodák."
Ernest Hemingway
Feltöltő:
"Nagyon szép kis társaság volt. Egyik léhább, mint a másik. Átgondolok minden órát A keserű búcsuzásig..."
Ady Endre
Feltöltő:
"Legyen bármily hosszú is az élet, Sírig tartó boldogságot ad, Bátran nézhetsz az emberek szemébe, Mindaddig, míg betartod a szavad."
Michael Drayton
Feltöltő:
"Ha én nem magamért, ki érettem? Ha én csak magamért, mi vagyok én? S ha nem most, hát mikor?"
Talmud
Feltöltő:
"Az emberi lét titka nem abban rejlik, hogy éljünk, hanem abban, hogy miért éljünk. Az ember, ha nincs szilárd elképzelése arról, hogy miért éljen, nem hajlandó élni, és inkább elpusztítja magát, semhogy e földön maradjon, még ha csupa kenyérrel rakják is körül."
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Feltöltő:
"Nem tudom (...), nem azért vannak-e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét."
Antoine de Saint-Exupéry
Feltöltő:
"Legnagyobb cél pedig itt, e földi létben: ember lenni mindig, minden körülményben."
Arany János
Feltöltő:
"Tégy minden jót, amire képes vagy, És tedd olyan csendben, Ahogyan csak lehetséges."
Charles Dickens
Feltöltő:
"Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl; Hanem lerázván, ami benne földi, Egy éltető eszmévé fínomul, Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye, Amint időben, térben távozik; Melyhez tekint fel az utód erénye: Óhajt, remél, hisz és imádkozik."
Arany János
Feltöltő: Billy
"Száz út vár ránk. Indulunk és érkezünk, nincs visszaút, ha tévedünk. Száz út vár ránk. Melyik a legjobb megoldás? Hol lesz a végállomás? Ahonnan nincs több utazás."
Emberek
Feltöltő:
"Nem fontos, hogy az országúton poroszkálva haladjunk, fontosabb tán, hogy magunk után egy-két lábnyomot hagyjunk."
Kiss Tamás
Feltöltő:
"tjaink százfelé válnak, de szívünk egy célért dobog, nekivágunk a küzdelmes mának, és épít karunk egy szebb holnapot."
Arany János
Feltöltő: rf2
"Egyszer véget ér a lázas ifjúság, Egyszer elmúlnak a színes éjszakák, Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár, Ami elmúlt, soha nem jön vissza már."
Máté Péter
 
Itt vagy: Főoldal » Üzenj » Idézetek » Ünnepi » Ballagás
Időjárás ikon 24°C
» előrejelzés «
Regisztráció Regisztráció Fórum Fórum Ittkerdezz.hu Itt kérdezz! Hibabejelentés Hibabejelentő! Van egy ötleted? Van egy ötleted? GYIK Gyakori kérdések