Rocky Balboa - filmkritika

Szerző: Skar

Rocky-nak ismét sikerült helytállnia, a legújabb box-opusz messze felülmúlta a várakozásokat. A 60 éves Stallone újra ringbe száll... ennyi alapján temették a filmet, mikor még csak pletykák szállingóztak róla és valljuk be, joggal, hiszen elég nevetségese hangzik. Megvalósításban már nem az, a film őszinte, inspiráló és többrétegű.

A Rocky figura szerintem mindenkihez közel áll, még a fásult mozizombik - mint szerénységem - szíve is nagyot dobban, mikor felhangzik a jól ismert tréning zene és az olasz csődör edzeni kezd, amikor pedig végül belép a ringbe a nagy meccsen, akkor jön a letörölhetetlen vigyor és az ellenállhatatlan késztetés, hogy hangosan üvöltve drukkolj a bajnoknak.

Az eredeti alapvetés megmaradt, a "greatest underdog story", vagyis a nép egyszerű lúzer fia kitartásával felemelkedik a csillagokba. Csakhogy idő közben eltelt harminc év, a nép egyszerű lúzer fia már nyugdíj-korhatáros. Éttermet vezet és nyugodtan éldegél a koszos utcákon, ahol felnőtt. Egyik nap a szenzációhajhász sportTV-ések egy virtuális meccsen lealáztatják az aktuális nehézsúlyú bajnokot Rocky komputerizált énjével, s ezzel bogarat ültetnek mindenki fülébe. Hamarosan meg is szervezik a meccs élő változatát, ahol eldőlhet, hogy tényeg Mr. Balboa e a valaha élt legnagyobb bajnok.

Stallone írta, rendezte és a főszerepet játssza. Az ugye már nem titok, hogy nekem bejött a Rocky VI, de főleg azért mert nagyon személyes és reflektáló, az egész film allegória lehetne saját magára, a párhuzamok egyértelműek. Rocky nagy félelme, hogy nevetségessé teszi magát, pedig ő mindössze még utoljára szeretne egy jót bunyózni, minden nagyzolás nélkül, de a média persze ezt nem hagyja annyiban. A készülő filmet igen nagy szkepticizmussal fogadták, pontosan, mint az öreg bajnok ringbe szállását, pedig semmiféle óriási ambíció nem volt a háttérben, mindössze egy szép búcsúztató egy öreg barátnak, egy függőben maradt történet tisztességes lezárása. Ami sikerült, ahogy ez első Rocky moziban is, ha pontozással nem is, a nézők szemében kiütéssel nyert.

Az öregedés és a még egyszer utoljára helytállás vonala mellett lehet találni egy még közelebbi önvallomást. Rocky, a karakter és Sly, a színész kapcsolata megjelenik a vásznon Balboa fiának személyében. Rocky Junior tragédiája, hogy sohasem tudott kilépni apja árnyékából, egész életében csak úgy ismerték, mint a bajnok gyermekét. Stallone is örökre bokszkesztyűben és tornagatyában maradt a nézők számára, meghatározta karrierjét. Ahogy a filmben is, a kihívás ennek elfogadása és a megbékélés.

Visszatérve a konkrétumokra az elvont jelentések után, a Rocky Balboa szakmai szempontból is oké. A cselekmény többször merít az első filmből és visszautal önmagára. A felépítés nem változik, felvezetés/bemutatkozás, tréning, nagy finálé. Stallone színészileg és a kamera mögött is korrekt képet alkot, szívvel alakít mindent, bár kreativitását inkább csak a bunyó alatt éli ki igazán. A mellékszereplők közül a veterán Burt Young van jelen, mint Paulie, Rocky fiát a Heroes Peter Petrelli-je alakítja (Milo Ventimiglia). Az ifjú titán ellenfél Mason Dixon-t igazi sportoló, Antonio Tarver személyesíti meg, atlétához képest egész szépen. Ha már box-film, akkor ugye kell egy Mike Tyson cameo, ezt is ki lehet pipálni.

Végeredményben a Rocky Balboa eléri a kitűzött célt: tisztességesen helytáll és megbékél önmagával. Még ennyi év után is inspiráló tud maradni és lemossa a gyenge folytatások által ejtett foltot. Így kell nyugdíjazni egy sokat megélt karaktert, már csak ezért is le a kalappal. Szeretjük Rocky-t. Szeretjük Stallonét.