2008 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál

Varga Zsuzsa
2008-06-22
Varga Zsuzsa egy talány számomra mióta kijött a Vénusszal anno berobbant a zenei életbe. Gyengéim az alacsony, barna, rövid hajú lányok, és Zsuzsa drága elég szépen ki lett faragva, akármiből is csinálta a teremtő. A hangja remekül illett a zúzósabb ütemekhez, mégis belefértek a könnyűzenébe. A sajtó felkapta, volt róla bulvár, meg a CKM fotó, rajongók között pletyka, hogy néha melltartó nélkül nyomja, aminek eredményét személyesen tapasztaltam, mikor a Hegyalján megtöltött egy akkora sátrat teljesen, amire néhány évvel később a Belga nem volt képes.
Aztán jött az érdekes dolog, hogy Zsuzsa elhitte azt a részt, amit mondtak neki, de nem olt benne a szerződésben, inkább ilyen hallgatólagos megállapodás, hogy mindenki hozhatja az ötleteit egy új album születésekor. Jött is, hozta is, de egy idő után elege lett belőle, hogy effektíve az ő arcával, hangjával adják el a zenekart, és mégsem énekelheti azt, amit szeretne. Jött is nagy szakadás, Vénusz visszaesett B ligába, Varga Zsuzsa meg elkezdte kolibri táncát.
Mert zenész ilyen erőteljesen verdesni még nem láttam. Kapkodott fűköz, fához, Animához, és ahol el kellett volna nyelnie a futóhomoknak, valahogy túlélte azokkal a kapcsolatokkal, amiket még korábban szedett össze. 2001 szeptembere már nagyon messze van, de ő még mindig ugyanolyan jól néz ki, mint azon a régi CKM fotón.
Lassan egy éves az új album Barkácsklub lányoknak. Az album is olyan mint ő, fura. Okosan visszahozta a gitárt, és a dob hangzású dobot – tudom hülyén hangzik, de valahogy máshogy hangzik elektronikusban a dob, mint alternatívban. Az angol szöveget nem értem miért kellett erőltetni, hacsak arra nem számít, hogy majd megy külföldre az Animával, vagy ki tudja most éppen ki a legjobb barátja. Ne értsétek félre, kiejtésével semmi baj, lehet hallani, hogy magyar, de csak azért mert túl tiszta ahhoz, hogy eredi legyen, mert azok törnék picit, egyszerűen furcsán szól a szájából. A mix is helyenként túlzás, mintha túl virtuóz akarna lenni, és gyakran a saját lendületét töri meg a túl sok kiállással.
Mégis összességében egész pofásra sikeredett, és minden tiszteletem Zsuzsáé, hogy életben maradt. Ami meg a melltartó nélküli fellépést jelenti, azt megnézem most nyáron.

További 2008 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál cikkek
» LikeFest Könnyűzenei Facebook Rajongói Csodafesztivál
» Ma nyitja kapuit az EFOTT
» Jegyelővétel szerdától
» Quimby
» Coyote
» Étel-ital minden mennyiségben
» The Erik Sumo Band
» James Holden
» Ricardo Tobar
» Balaton Sound Fesztivál - Négy nap világsztárokkal Zamárdin
» Richie Hawtin
» Satoshi Tomiie
» Újabb nagyágyúk a Balaton Sound programjában
Itt vagy: Főoldal » Programok » Fesztiválok
Időjárás ikon 24°C
» előrejelzés «
Regisztráció Regisztráció Fórum Fórum Ittkerdezz.hu Itt kérdezz! Hibabejelentés Hibabejelentő! Van egy ötleted? Van egy ötleted? GYIK Gyakori kérdések