2009 Baja - EFOTT Fesztivál
| Tíz nap nyaralás… Csak szabadon… |
| 2009-03-25 |
| Idén már a mínusz negyedik napon nyit az EFOTT! Akinek Bajáról eddig csak a kitűnő halászlé jutott volna az eszébe, 2009-ben mindenképpen még egy dolgot megjegyez majd a városról: ott lesz az idei év legnagyobb hallgatói bulija! |
| A régió legnagyobb eseménye A nyár legjelentősebb múltra visszatekintő diákrendezvénye az EFOTT, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. A fesztivál története 1976-ra nyúlik vissza, ekkor volt az első találkozó, a Pécs melletti Abaligeten. Huszonöt főiskola, illetve egyetem 350 hallgatója találkozott akkor; manapság az egyik legnagyobb magyar rendezvény, a tavalyi évben minden korábbinál többen, mintegy 60 ezren látogattak el az EFOTT-ra. A fesztivál állandó jellemvonása, hogy évente más-más helyszínen kerül megrendezésre. Három évtized alatt a rendezvény bejárta az országot, idén 2009. július 14-19. között Baja lesz az EFOTT házigazdája. A halászlé fővárosában Baja Budapesttől 190 kilométerre, Pécstől mindössze 80, Szegedtől 100 kilométerre fekszik. A bajaiak Európa halevő rekorderei az évi 66 kilogrammos egy főre jutó mennyiséggel. Az eddig főként az évente megrendezett Halfőző Fesztiválról ismert város Petőfiről elnevezett szigete ad majd otthont az EFOTT-nak – a csodálatosan szép természeti környezet kitűnő helyszíne lesz a Fesztiválnak. Tankcsapda jubileum, és még sok jó magyar zene… Kevesen tudják, hogy az egyik legjellegzetesebb magyar táncunk, a csárdás is Bajáról indult el hódító útjára, itt az idő, hogy az EFOTT-on a tánc hagyományát is felelevenítsék a városlakók és a vendégek. Immár hagyományosan, a fesztivál utolsó estéjén az idén húszéves Tankcsapda csap a húrok közé, és természetesen Dévényi Tibi bácsi is minden este pörgeti a retro lemezeket. A kínálatból 2009-ben sem hiányozhat a Quimby, a Ladánybene 27, a Kispál és a Borz, és még számtalan előadó, akik ebben az évben is a legnagyobb és legjobb hangulatú hallgatói bulivá változtatják a bajai Petőfi-szigetet. Sport után GASZTRO Az idei év a GASZTRONÓMIA éve az EFOTT történetében, ennek megfelelően nagy hangsúlyt kapnak a kulináris élvezetek. A Fesztivál egyedülálló módon már a mínusz 4. napon megnyitja kapuit hetijegyesei számára – július 10-13. között, a Halfőző Fesztiválon is részt vehetnek mindazok, akik időben, teljes terminusra váltottak belépőt. A halászléfőzés rejtelmeibe is belekóstolhatnak a felsőoktatásban tanulók: külön EFOTT UTCA lesz a Halfőző Fesztiválon, ahol a különböző egyetemek, főiskolák csapatai most a főzőtudományukat is összemérhetik, mielőtt kiderül, ki bírja jobban a hajnalig tartó mulatást. Ha kifogy a bugi a lábakból… … az árnyas sátorhelyeken túl a szigettől néhány percre igényes, modern kollégiumokban, magánszállásokon, panziókban és hotelekben is kipihenhetik magukat az EFOTT látogatói. Az AXIÁL kemping tulajdonosával is sikerült megállapodni, a kemping a fesztivál látogatóinak a rendelkezésére áll majd a rendezvény ideje alatt. A szállásfoglalás a rendezvény honlapjára kattintva online rendszerben idén is biztosítva lesz. Mindez diákbarát árakon! A „legrégebbi fesztivál” 2009-ben is az egyik legolcsóbb lesz! A hetijegyek elővételben május 15-ig mindössze 10 900 forintba kerülnek, azt követően, június 15-ig 12 900 forintért válthatóak, június 16-tól pedig 13 900 forintos áron. A napijegyek a nulladik napra 2000, szerdától szombatig pedig elővételben 4500 Ft-os áron vásárolhatók meg. A hétvégi jegy – péntek, szombat – július 10-ig mindössze 8 900 forintba kerül. Jegyek már válthatóak a TEX hálózatában és jó néhány főiskolán/egyetemen is! Idén is lehet jelentkezni… Az EFOTT szervezői idén is várják a hallgatói munkára jelentkező diákokat, csakúgy, mint a fellépési lehetőséget kereső zenekarokat, a civil szervezeteket. A kereskedelem és a vendéglátás területén dolgozók és a sajtó munkatársai egyaránt a fesztivál hivatalos weboldalán, a www.efott.hu-n a Jelentkezés menüpontra kattintva online regisztrálhatnak. Július 14-19. között mindenki megtudja, hogy nem csak a halászlé miatt szerethető Baja! |
További 2009 Baja - EFOTT Fesztivál cikkek
Kapcsolódó
anyagok
A nap kérdése
Fesztiválok
- 2012 Debrecen Címpus Fesztivál
- 2012 Óbudai-sziget Sziget Fesztivál
- 2012 Sopron Volt Fesztivál
- 2012 Szeged SZIN
- 2012 Tokaj Hegyalja Fesztivál
- 2012 Velence EFOTT
- 2012 Zamárdi Balaton Sound
- 2011 Debrecen - Campus
- 2011 Sopron - VOLT fesztivál
- 2011 Szeged - SZIN
- 2011 Szolnok - EFOTT
- 2011 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2011 Zamárdi - Balaton Sound
- 2010 Agárd - Part Fesztivál
- 2010 Debrecen - Campus fesztivál
- 2010 Pécs-Orfű - EFOTT Fesztivál
- 2010 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2010 Szeged - SZIN
- 2010 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2010 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- SZIGET
- 2009 Baja - EFOTT Fesztivál
- 2009 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2009 Szeged - SZIN
- 2009 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2009 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- 2009 Zánka - Balatone Fesztivál Zánka
- 2008 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál