2009 Szeged - SZIN
| Színről SZINre - The First One |
| 2006-08-22 |
| Hogy mé' az első? Me' nekem az. Meg a holnapi a nyitó nap is. Kedvesem már visszajáró vendég, sőt állandó.. persze az "újkori" rendezvényeket tekintve, amikből 2003 óta ez lesz a negyedik. Viszünk sátrat is, ha netán annyira megfáradnánk, hogy nem bírnánk hazavánszorogni, amire nem csekély esélyt látok. |
| 23. Szerda. Inkább nulladik napnak nevezném, mint elsőnek. A programok csak este 6 után kezdődnek, és nem is minden helyszínen. Délután 4 fele tervezzük a kitelepülést, sátorverést, amit aztán siker esetén a szeszelés követ. Csak nyugisan. 21:30-ig lesz időnk, addig meg már fél 7-től laza jamaicai ütemek segítenek minket az agyszámüzetésben. Fél 10-kor pedig irány a Port.hu sátor, ahol Korai lesz az Öröm, és két órával később már korántsem korán, Mr Lab! (aki francia) fog valószinüsíthetőleg a lemezek közé csapni, de ez csak az én tippem, mivel Mr. Lab!-ot még nem ismerjük, de majd most pótoljuk-e szégyenletes hiányt. A francia úriembert pedig a Szegeden már jóval ismertebb Suzuki Samurai és Corp követi a BasedOnBass-től, szóval darálós lesz a figura éjjel 1 óra után. Reméljük tovább bírom mint a múltkori Sziky-bulin, amikoris Dj. Xol Spanyolországból, leváltotta Senát és így a laza hip-hop ütemeket felváltotta a dnb, én meg másfél szám után a fűben ülve kötöttem ki, hiába tetszett eszméletlenül Xol zenéje, a nem bírtam a tempót.. öregszem. :) Aki a szögletesebb ütemeket részesíti előnyben a törtek helyett, annak ajánlanám figyelmébe Globe Party sátrat, Dj. BigiBoy-al, Tom Novy-val, Jerry Ropero-val, és Hamvai P.G.-vel, akiket nagyrészt bevallom csak névől ismerek, ugyanis nemvagyok house-fan, de ez legyen az én bajom. Az éjszaka lesz filmvetítés is, megtekinthető a Lakótársat keresünk első és második része is, valamint a Barbárok a kapuk előtt című film, és most inkább nem villogok a műveletlenségemmel, de a Lakótársat keresünk első része úgy emlékszem tetszett annó.. :) Egyelőre ennyi, meg egy bambi, a továbbiakról lehet hogy már csak utólag emlékezem meg, egy következő bejegyzésben, addig meg irány jegyet venni a SZIN-re! ..hehe. nekem már van :P |
További 2009 Szeged - SZIN cikkek
Kapcsolódó
anyagok
A nap kérdése
Fesztiválok
- 2012 Debrecen Címpus Fesztivál
- 2012 Óbudai-sziget Sziget Fesztivál
- 2012 Sopron Volt Fesztivál
- 2012 Szeged SZIN
- 2012 Tokaj Hegyalja Fesztivál
- 2012 Velence EFOTT
- 2012 Zamárdi Balaton Sound
- 2011 Debrecen - Campus
- 2011 Sopron - VOLT fesztivál
- 2011 Szeged - SZIN
- 2011 Szolnok - EFOTT
- 2011 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2011 Zamárdi - Balaton Sound
- 2010 Agárd - Part Fesztivál
- 2010 Debrecen - Campus fesztivál
- 2010 Pécs-Orfű - EFOTT Fesztivál
- 2010 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2010 Szeged - SZIN
- 2010 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2010 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- SZIGET
- 2009 Baja - EFOTT Fesztivál
- 2009 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2009 Szeged - SZIN
- 2009 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2009 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- 2009 Zánka - Balatone Fesztivál Zánka
- 2008 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál