2010 Szeged - SZIN
| SZINes, de nem zavaró |
| 2010-07-29 |
| Egy vadonatúj technikai fejlesztéssel és egy speciális éjszakai programmal is biztosítja a Szegeden élők éjszakai nyugalmát a Szegedi Ifjúsági Napok szervezőgárdája. Az ország legnagyobb ökorandija augusztus 25-29 között várja az ország minden pontjáról érkező, nyárbúcsúztató fesztiválozókat. |
| Azt nem ígérik a szervezők, hogy csak a kabócák énekét hallhatják majd az ottélők a Tisza-parton, azt azonban biztosra vehetjük, hogy a SZIN-en is felépülő zajvédelmi rendszer jelentősen csökkenti majd a fesztivál kibocsátott zaját, persze úgy, hogy a fesztiválozó közönség ebből mit sem érzékel majd. A Meyer Sound által kifejlesztett és városi környezetben lévő fesztiválon már tesztelt rendszerét veszi át ugyanis a Szegedi Ifjúsági Napok. „Bár a méréseink azt igazolják, hogy a megengedett határértéket folyamatosan betartjuk, a polgármester úr kérésére további zajcsökkentő intézkedéseket hajtunk végre az idén” – nyilatkozta Boros Gyula a SZIN főszervezője. „Egyik ilyen, a Budapest lakóövezetében rendezett fesztiválon már tesztelt rendszer, melyet mi is megnéztünk, és rögvest meg is rendeltünk a SZIN-re”. Az új rendszer egy egyszerű, de igen hatékony módszer: az egyes irányba terjedő hangokat vele azonos frekvenciájú, de ellentétes irányú hangokkal korlátozzák. Az előzetes és folyamatos zajszintmérés, a limitált zajszint biztosítása, a hangfalak optimális beállítása és a hangszigetelő technikai intézkedések mellett idén egy kulturális program is része lesz a „zajszigetelésnek”: a SZIN-re érkezik a Silent Disco. A Csendes Diszkó rendkívüli akusztikus élményt jelent a résztvevõknek és furcsa látványt a kívülállóknak: a táncolók drótnélküli fejhallgatón keresztül hallják csak a kiválasztott zenét, s arra táncolnak a kívülrõl csendes térben. A zenét két külön csatornán közvetítik, a csatornákat a résztvevõk a fejhallgatón szabadon válthatják. |
További 2010 Szeged - SZIN cikkek
| » Bringaszínpad és klímakapszula a SZIN-en |
| » A SZIN-en indul a végső visszaszámlálás |
| » SZIN 2010: RE:pohár az ökorandin |
| » Bérletek, kacsák, fűmagok |
Fesztiválok
- 2012 Debrecen Címpus Fesztivál
- 2012 Óbudai-sziget Sziget Fesztivál
- 2012 Sopron Volt Fesztivál
- 2012 Szeged SZIN
- 2012 Tokaj Hegyalja Fesztivál
- 2012 Velence EFOTT
- 2012 Zamárdi Balaton Sound
- 2011 Debrecen - Campus
- 2011 Sopron - VOLT fesztivál
- 2011 Szeged - SZIN
- 2011 Szolnok - EFOTT
- 2011 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2011 Zamárdi - Balaton Sound
- 2010 Agárd - Part Fesztivál
- 2010 Debrecen - Campus fesztivál
- 2010 Pécs-Orfű - EFOTT Fesztivál
- 2010 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2010 Szeged - SZIN
- 2010 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2010 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- SZIGET
- 2009 Baja - EFOTT Fesztivál
- 2009 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2009 Szeged - SZIN
- 2009 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2009 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- 2009 Zánka - Balatone Fesztivál Zánka
- 2008 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál