2010 Szeged - SZIN
| SZIN 2010: RE:pohár az ökorandin |
| 2010-04-19 |
| A honi fesztiválpaletta első fenntartható fesztiválja, a nemzetközi The Greener Festival díjas Szegedi Ifjúsági Napok tavaly már letette a „zöld” fesztiválozás első mérföldkövét azzal, hogy – egyéb kezdeményezések közt - bevezette a fesztiválon a visszaváltható, azaz RE:poharat. Idén további zöld megoldásokra készül a SZIN, az ország legnagyobb ökorandija, augusztus 25 és 29 között. |
| Mitől fenntartható egy fesztivál? Hát nem feltétlenül attól, hogy a bevételek meghaladják a kiadásokat, hanem ha a rendezvény ökolábnyoma nem haladja meg a fenntarthatóság mértékét. Az ökológiai lábnyom segít meghatározni az emberiség bolygóra gyakorolt nyomásának mértékét. Akkor fenntartható valakinek az életformája, ha a fogysztásának globális hektárban megadott értéke nem haladja meg a 2,1-et. A SZIN látogatók lábnyoma ennél jóval kisebb, 1,8 gha, köszönhetően a tavaly bevezetett öko kezdeményezéseknek, mint a RE:pohár, vagy a komposztálható étkészlet, a közlekedés zöld alternatívái és a többi. Ez azt jelenti, hogyha a Föld minden embere úgy élne, mint egy ökotudatos SZIN látogató, akkor az emberiség hosszú távon fenntartható életet tudna élni! És a folyamat nem állhat meg, tapossunk ki kevesebbet a Földből! – ezért a szervezők a 2010-es rendezvényen – a korábbiakat megtartva - újabb csapásirányokon is elindulnak. Az idei évben egy kisebb erdő elültetésével kívánják mérsékelni/kiváltani a fesztivál teljese Co2 kibocsátását, de emellett kiemelt figyelmet fog kapni a kerékpáros közlekedés támogatása és a fenntartható fesztiválozás és életmód népszerűsítése is. A fő irányvonalak és bejáratott kezdeményezések természetesen idén is megmaradnak, de 2010 fő üzenete a klímaváltozás lesz, hiszen Koppenhágának köszönhetően ez a téma jelenleg kiemelt figyelmet kapott az itthoni és külföldi médiában, arról nem is beszélve, hogy idén - a SZIN után nem sokkal - Mexikóban tartják a soron következő klímakonferenciát, amire a szegediek is szeretnék eljuttatni a fesztiválozókkal közösen kialakított elképzeléseiket, ötleteiket, javaslataikat tartalmazó klíma doktrínát. Irány tehát Mexikó, de előbb augusztus utolsó hétvégéjén legyen egy fenntartható fesztiválozás a SZIN-en, ahol tavaly a Környezetvédelmi Minisztérium által kiírt pályázat jóvoltából, idén azonban már a Borsodi Sörgyárak Zrt. segítségével RE:pohárból ihatjuk a sört, vagy akár szobakerékpárral szolgáltathatjuk egy színpad áramigényét, és a nyár utolsó fesztiválja egy ökorandin összehozza majd a környezettudatosan gondolkodó szerelmeseket is. |
További 2010 Szeged - SZIN cikkek
| » Bringaszínpad és klímakapszula a SZIN-en |
| » SZINes, de nem zavaró |
| » A SZIN-en indul a végső visszaszámlálás |
| » Bérletek, kacsák, fűmagok |
Kapcsolódó
anyagok
A nap kérdése
Fesztiválok
- 2012 Debrecen Címpus Fesztivál
- 2012 Óbudai-sziget Sziget Fesztivál
- 2012 Sopron Volt Fesztivál
- 2012 Szeged SZIN
- 2012 Tokaj Hegyalja Fesztivál
- 2012 Velence EFOTT
- 2012 Zamárdi Balaton Sound
- 2011 Debrecen - Campus
- 2011 Sopron - VOLT fesztivál
- 2011 Szeged - SZIN
- 2011 Szolnok - EFOTT
- 2011 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2011 Zamárdi - Balaton Sound
- 2010 Agárd - Part Fesztivál
- 2010 Debrecen - Campus fesztivál
- 2010 Pécs-Orfű - EFOTT Fesztivál
- 2010 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2010 Szeged - SZIN
- 2010 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2010 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- SZIGET
- 2009 Baja - EFOTT Fesztivál
- 2009 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2009 Szeged - SZIN
- 2009 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2009 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- 2009 Zánka - Balatone Fesztivál Zánka
- 2008 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál