2009 Szeged - SZIN

Phats and Small (UK)
2008-05-31
A Brighton-i tengerpart csendjét a ’90-es évek legvégén a sokak által még kazettára felvett 'Turn Around' című szám törte meg. A dal a nemzeti slágerlistán az előkelő második helyen végzett, majd a nemzetközi porondon is nagy sikereket ért el, megismertetve a világgal az „elkövetők”nevét.
Az első kislemez már milliós példányszámban kelt el. Berobbanó sikerük miatt Európa-szerte a legjobb új dance act-ként emlegették a formációt. Sikerükhöz nagyban hozzájárult a diszkó és a house újabb térhódítása. Zenei koncepciójuk, hogy a rock 'n roll szerves része legyen a dance zenének.
Nevükből kiindulva, nem kell messzemenő következtetéseket levonni, sanszos, hogy nem forgolódtak az ágyban sokáig, mire kitalálták a formáció nevét. A két alapító neve ugyanis Russel Small és Jason Phats.

Small nyolc évig a máig nívós Brighton-i Zap Club rezidens Dj-jeként kezdte pályafutását, majd első stúdióba vonulásakor Phats-szel, az ígéretes tehetséggel megáldott producerrel- készítették el a „Turn Around”-ot. A „rendezői szakmát” már ’92 óta űzte, így volt alkalma zeneileg egy irányzatot képviselő nagy nevekkel is együtt dolgozni, mint pl. Chris Day, Cathy Brown, vagy Martin Tyrell. Pár éven belül megalkották a Mutant Disco projectet, melyet a kezdetek óta együtt fejlesztettek.
A fiúk tehát nemcsak jól ismert és elfogadott producerek, hisz őket említve a fenti, legendás Dj-krol is beszélnünk kell még. Mellettük több dalban szerepel egy tehetséges fekete énekes, Big Ben is. (Őt később a Now Phats What I Small Music album alkalmával az olasz-ír származású Tony Thompson váltotta fel.)

A "Turn Around", és az utána következő két másik sláger, a "Feel Good" és a "Tonight" elsöprő sikere az angliai formációt az egyik legnagyobb sikerű duóvá tette az európai dance színtéren. A listavezeto Fatboy Slimmel együtt - aki nagyon jó barátjuk - Brighton nevét is ismertté tették a zenehallgatók számára.
A brit páros, sikerük óta negyvennél több országban lépett fel. Emellett a duó nemzetközi ismertségre is szert tett, köszönhetoen a nyarankénti ibizai party-életben való részvételüknek.

Eredetiségüket tekintve többször kaptak már erős kritikát. A Magnólia c. filmből, Tom Cruise-tól idézett „Tiszteld a f***-t!”-mondattal sikerült magukra vonniuk a kellemetlenkedők figyelmét is. Az említett mondat, a második albumukon hangzik el a brightoni csapat egyik track-jében.

A lényeg, hogy a nemzetközi klubélet „feel good” house koronázatlan királyaként is emlegetett csapat Szegedre látogat, és nem kétséges, hogy milyen hangulatot hoznak magukkal. Szóval elő a kazettákat és a walk-mant, irány a tengerpart (esetünkben a Tisza is jó lesz), amolyan retrósan..
Meglátjuk idén, a SZIN-en!

További 2009 Szeged - SZIN cikkek
» A Láma Dalai elszálltak
» Re:pohár, sörkollektor, zöld rendőrség
» Woodstockra emlékeznek a SZINesek
» 54 forint egy koncert a SZIN-en
» SZIN: A zöldebb fesztivál
» 54 forint egy koncert a SZIN-en
» A SZIN bevállalja az Áfa különbséget
» Macy Gray is fellép a SZIN-en
» Nemzetközi sztárok – fenntartható fesztiválozás
» BZF Évnyitó Fesztivál - Subscribe 10 éves szülinap a Petőfi Csarnokban
» 2008-as SZIN képek elérhetőek!!
» Kikerült a „Megtelt” tábla az idei SZINen
» Morcheeba a SZIN -en!
» Fenntartható fesztivál - Re:pohár, komposztálható tányér és riksa-taxi
» A Mattafix is jön a SZINre
» Mobilod lehet a belépőd a SZIN-re
» Nagy tavaszi helySZINelés a Partfürdőn
» Minden jó, ha SZIN a vége!
» Russkaja
» Civilstrand2008 - jelentkezés indul
» A nyár legSZINesebb fesztiválja
» Rendkívüli bérletvásárlási akció!
» ÖkoSZIN
» 40 éves a Szegedi Ifjúsági Napok - Szabadság, szerelem, SZIN
» SZINmnuszt írt a Magna Cum Laude
» SZÍN Jegyek
» Színről SZINre - SZIN City utórezgések
» Színről SZINre - The First One
Itt vagy: Főoldal » Programok » Fesztiválok
Időjárás ikon 25°C
» előrejelzés «
Regisztráció Regisztráció Fórum Fórum Ittkerdezz.hu Itt kérdezz! Hibabejelentés Hibabejelentő! Van egy ötleted? Van egy ötleted? GYIK Gyakori kérdések