2010 Sopron - VOLT Fesztivál
| N&SK |
| 2010-03-18 |
| Ska a világ körül 2008-ban ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját a Saint-Étienne-i N&SK zenekar, amely a kilencvenes évek végén tűnt fel a Haroum Tchaka Pohm albummal, a Mano Negra-iskola jeles növendékeként. |
| A punk, reggae, jazz, metál sőt arab zenei stílusjegyeket is hordozó ska-kollektíva bemutatkozó lemezének megjelenésekor még Los Nomades néven játszott, aztán hamar nevet váltott és az ezredfordulón már N&SK, azaz Nomades Et Skaetera réven rombolt tovább a világzenei színtéren. A Manu Negrával, a Ska-P-val és a Gogol Bordellóval egy stílusközösséget alkotó, kilenctagú együttes sokszínű és leállíthatatlan pattogásra késztető ska-játékát nemcsak a Kosmopolit (2001), a Le Cirque Du Millenium (2004), a Non Alignés (2007), valalmint a tavaly megjelent, az együttes által tíz év alatt elszabadított energiákat összegyűjtő Libre Service albumok világzenefogyasztók körén túl aratott sikerének köszönhetően ismeri fel szinte első hallásra minden fesztiválozó. Az N&SK zenekar több mint tíz éves pályafutása során megállás nélkül turnézva több mint nyolcszáz koncertet adott, köztük számos, nemzetközileg jegyzett és páratlan világzenei kínálattal rendelkező fellépőhelyszínen (Francofolies, Krylia, Paléo Festival, Sziget). Idén nyáron a soproni VOLT Fesztivál közönségének lesz lehetősége arra, hogy a Saint-Étienne-i ska-brigád leghíresebb számában, a Jump! Jump! Jump!-ban szereplő partykenguruhoz hasonlóan egységbe forrva ugrándozzon az N&SK buliján elfeledve a hétköznapok szürkesége által generált rossz gondolatokat. |
További 2010 Sopron - VOLT Fesztivál cikkek
Kapcsolódó
anyagok
A nap kérdése
Fesztiválok
- 2012 Debrecen Címpus Fesztivál
- 2012 Óbudai-sziget Sziget Fesztivál
- 2012 Sopron Volt Fesztivál
- 2012 Szeged SZIN
- 2012 Tokaj Hegyalja Fesztivál
- 2012 Velence EFOTT
- 2012 Zamárdi Balaton Sound
- 2011 Debrecen - Campus
- 2011 Sopron - VOLT fesztivál
- 2011 Szeged - SZIN
- 2011 Szolnok - EFOTT
- 2011 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2011 Zamárdi - Balaton Sound
- 2010 Agárd - Part Fesztivál
- 2010 Debrecen - Campus fesztivál
- 2010 Pécs-Orfű - EFOTT Fesztivál
- 2010 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2010 Szeged - SZIN
- 2010 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2010 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- SZIGET
- 2009 Baja - EFOTT Fesztivál
- 2009 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2009 Szeged - SZIN
- 2009 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2009 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- 2009 Zánka - Balatone Fesztivál Zánka
- 2008 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál