2009 Zánka - Balatone Fesztivál Zánka
| Nem lesz többé Wan2 Fesztivál, de jön a BalaTONE |
| 2007-01-07 |
| Véget ér egy másfél évtizedes legenda: 2007-ben nem lesz Wan2 Fesztivál Mezőtúron. Ám az új évben új legenda születik: Zánkán, az egykori úttörőváros területén július közepén rendezik meg első alkalommal a BalaTONE fesztivált - adta hírül a szervező Delta Fest Kft., melynek nevéhez fűződik sok más mellett a tokaj-rakamazi Hegyalja Fesztivál is. |
| A mezőtúri fesztivált rendkívül nehéz szívvel búcsúztatják a szervezők, hiszen hosszú távú terveik voltak a főként rockzenei profilú rendezvénnyel. Ám immár a harmadik helyszínt kénytelenek feladni, újabbat pedig nem találtak. Mint emlékezetes, korábban a piactéren rendezték meg a Wan2 jogelődjét, majd miután ezt kinőtték, az egykori honvéd laktanya következett, ami életveszélyesnek bizonyult. Egy kis kitérő után találtak rá a minden szempontból bevált strandra, ahol tavasszal nagyszabású fejlesztések kezdődnek: hotel és gyógyfürdőkomplexum épül a területen, ami lehetetlenné teszi a 2007-es, illetve a további lebonyolítást. Bár a helyi önkormányzat - mely mindvégig támogatta a rendezvényt - most is segítőkésznek mutatkozott, újabb alkalmas helyszínt nem találtak, így 14 év után a rajongók, a fellépők és a szervezők búcsút intenek a hangulatos észak-alföldi városnak. A BalaTONE fesztivál előkészületei már korábban elkezdődtek, ám 2007-re érett meg minden feltétele annak, hogy megvalósuljon a nyitóesemény július 18-a és 22-e között. A helyszín sokak számára ismerős, hiszen kisdiákként gyermekek százezrei töltöttek itt feledhetetlen napokat, heteket. A fesztivál jó alkalom a helyszín újrafelfedezésére, természetesen a szabadság jegyében, hiszen ezúttal a játszva tanulás helyett a zenéé, a bulizásé a főszerep. Az északi parton található Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum mintegy 209 hektáros területén számos világsztár teszi majd tiszteletét július közepén, és természetesen jelen lesznek a hazai élvonal reprezentánsai is. A zenei kínálat rendkívül gazdag lesz - ígérik a szervezők -, az igényes popzenétől a rockon keresztül az underground elektronikus tánczenéig minden műfaj legjobbjai fellépnek a BalaTONE fesztiválon. Természetesen a "játszva tanulásról" sem kell lemondani, hiszen a négy nap során pódiumbeszélgetések, közönségtalálkozók, különböző bemutatók várják a fesztivál vendégeit. Az idén debütáló rendezvény másik erőssége éppen a helyszín: a közelmúltban újrafelfedezett Balaton és környéke rendkívül gazdag turisztikai, kulturális és sportlehetőséget kínál a fesztiválozóknak is. Nem véletlen, hogy a rendezvény szlogenje éppen erre utal: Nyaralás megzenésítve. Az ugyancsak Delta Fest által szervezett Hegyalja Fesztivált immár nyolcadik alkalommal rendezik meg 2007-ben, július 11-e és 15-e között. Bővebb infó: www.zanka.hu , www.balatonefestival.hu, www.deltafest.hu |
További 2009 Zánka - Balatone Fesztivál Zánka cikkek
Kapcsolódó
anyagok
A nap kérdése
Fesztiválok
- 2012 Debrecen Címpus Fesztivál
- 2012 Óbudai-sziget Sziget Fesztivál
- 2012 Sopron Volt Fesztivál
- 2012 Szeged SZIN
- 2012 Tokaj Hegyalja Fesztivál
- 2012 Velence EFOTT
- 2012 Zamárdi Balaton Sound
- 2011 Debrecen - Campus
- 2011 Sopron - VOLT fesztivál
- 2011 Szeged - SZIN
- 2011 Szolnok - EFOTT
- 2011 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2011 Zamárdi - Balaton Sound
- 2010 Agárd - Part Fesztivál
- 2010 Debrecen - Campus fesztivál
- 2010 Pécs-Orfű - EFOTT Fesztivál
- 2010 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2010 Szeged - SZIN
- 2010 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2010 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- SZIGET
- 2009 Baja - EFOTT Fesztivál
- 2009 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2009 Szeged - SZIN
- 2009 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2009 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- 2009 Zánka - Balatone Fesztivál Zánka
- 2008 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál