2009 Szeged - SZIN

Macy Gray is fellép a SZIN-en
2009-05-15
Aki csodát akar hallani, irány augusztusban a SZIN! A hazai fesztiválpaletta legnagyobb nyárzáró eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok szervezőinek felkérésére ugyanis, a korábban bejelentett sztárok- Gabriella Cilmi, Guano Apes, !DelaDap és mások - mellé a napokban csatlakozott a r&b és soul énekes, szövegíró, lemezproducer és színésznő - mindemellett három gyermek anyukája - Macy Gray. A SZIN augusztus 26-30 között, az Újszegedi Partfürdőn várja közönségét.
Azt leszögezhetjük: Macy Gray egy őstehetség. Egyszer szívességből felénekelt egy demót, s híre rögtön szárnyra kelt ennek a kivételes hangú énekesnőnek, akit azóta ötször jelöltek Grammy-díjra, abból egyet haza is vitt. 1999 júliusában boltokba került, funkkal átszőtt soulzenére épülő On How Life Is című debütáló albuma nagyrészt az I Try című slágernek köszönhetően az USA-ban háromszoros, Nagy-Britanniában négyszeres platina lett. Összesen 4 stúdió, egy válogatás és egy élő albumot adott ki, s közben színésznőként is kipróbálta magát és feltűnt a Kiképzés (Training Day) című filmben és a Pókemberben is. A híresztelések szerint saját hangját nem szereti, de szerencsére a közönsége nem így van vele, sőt, azóta védjegyévé is vált. És valamit biztos tud, mert olyan nevek figyeltek fel rá, mint Fatboy Slim, a The Black Eyed Peas, ezen kívül Santanával és Zuccheroval is dolgozott együtt. Most a szegedi közönség is felfigyelhet erre a páratlan hangra, és hallhat már számokat Macy legújabb, The Gray Life című készülő lemezéről is.

További 2009 Szeged - SZIN cikkek
» A Láma Dalai elszálltak
» Re:pohár, sörkollektor, zöld rendőrség
» Woodstockra emlékeznek a SZINesek
» 54 forint egy koncert a SZIN-en
» SZIN: A zöldebb fesztivál
» 54 forint egy koncert a SZIN-en
» A SZIN bevállalja az Áfa különbséget
» Nemzetközi sztárok – fenntartható fesztiválozás
» BZF Évnyitó Fesztivál - Subscribe 10 éves szülinap a Petőfi Csarnokban
» 2008-as SZIN képek elérhetőek!!
» Kikerült a „Megtelt” tábla az idei SZINen
» Morcheeba a SZIN -en!
» Fenntartható fesztivál - Re:pohár, komposztálható tányér és riksa-taxi
» A Mattafix is jön a SZINre
» Mobilod lehet a belépőd a SZIN-re
» Nagy tavaszi helySZINelés a Partfürdőn
» Minden jó, ha SZIN a vége!
» Russkaja
» Civilstrand2008 - jelentkezés indul
» Phats and Small (UK)
» A nyár legSZINesebb fesztiválja
» Rendkívüli bérletvásárlási akció!
» ÖkoSZIN
» 40 éves a Szegedi Ifjúsági Napok - Szabadság, szerelem, SZIN
» SZINmnuszt írt a Magna Cum Laude
» SZÍN Jegyek
» Színről SZINre - SZIN City utórezgések
» Színről SZINre - The First One
Itt vagy: Főoldal » Programok » Fesztiválok
Időjárás ikon 25°C
» előrejelzés «
Regisztráció Regisztráció Fórum Fórum Ittkerdezz.hu Itt kérdezz! Hibabejelentés Hibabejelentő! Van egy ötleted? Van egy ötleted? GYIK Gyakori kérdések