2009 Sopron - VOLT Fesztivál

Jönnek a Tankok!
2008-06-02
A Soproni Nagyszínpad egyik leginkább várt hazai fellépőjének a debreceni illetőségű Tankcsapda ígérkezik. A fiúk rendszeres visszatérői a VOLT Fesztiválnak. Az idei évük főleg a stúdióban telik, de a nyári hónapokban egy-két fesztiválfelkérésnek azért eleget tesznek. Elsőként a VOLT-on láthatja őket a nagyérdemű a nyári rendezvények sorában. A Tankcsapda frontembere, az énekes-basszusgitáros Lukács Laci mesél az elmúlt „csendesebb” hónapok eseményeiről, az idei és a jövő évi tervekről.
Múlt év végi Főnixes bulitok után egy kisebb pihenőt vettetek ki, ami – ha minden igaz - leginkább munkával telik. Zajlik a következő Tankcsapda-album felvétele. Hogy álltok? Mi újság veletek?
Lukács Laci: Idén jóval kevesebb koncertet adunk, mivel nagyban készülünk a zenekar húszéves jubileumára, a jövő esztendőre. Szeretnénk új lemezt is kihozni és egyéb más meglepetést a rajongók elé tárni, ezért most minden időnket a stúdióban töltjük. Így hát az év első hónapjai stúdiózással teltek. Bár részünkről ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a zenekar bemegy a stúdióba papírral és magnókazettával, és elkezd dalokat írni, hanem szinte folyamatosan jönnek a témák, ötletek, aztán mikor végre elérkezik ez az időszak, amit már stúdióban töltünk, akkor összevetjük az időközben felgyülemlett dalokat, szövegeket. Azt tudom mondani, hogy jól haladunk. Már vannak kész vagy majdnem kész dalok, de még azért rengeteg munka vár ránk. Igyekszünk a nyári hónapokat is okosan kihasználni, kevesebb fellépés lesz, a köztük levő időben pedig dolgozunk tovább a lemezen. Ősszel pedig csak ezzel foglalkozunk majd.

Várható-e bármiféle váltás, kísérletezés, zeneileg újabb formák a készülő új Tankcsapda-lemezen?
Lukács Laci: Az az igazság, hogy egy közel tíz éve együtt zenélő hármas – bár maga a zenekar jövőre lesz 20 éves, de mi ebben a felállásban tíz éve dolgozunk együtt – esetében már nincs szükség arra, hogy itt nagyon próbálgassuk a szárnyainkat. Bőven kiforrott már a Tankcsapda egyedi stílusa, hangzásvilága, úgyhogy szerintem semmi nem indokolja, hogy komolyabb váltásokba fogjunk. Természetesen, ha azt mondom, hogy Tankcsapdás lesz a lemez, túl nagy újdonságot nem árulok el, de nem kizárt egy-két formai újítás. Volt már erre példa, az Örökké tart című számunk, többek között, amivel elég sok embert megleptünk. Az, hogy most mi lesz, mire számíthatnak a rajongóink, arról még korai lenne beszélni, hiszen a munka javarésze még hátra van. Klasszikus tankcsapdás zenei megoldások várhatók, ezt tudom ígérni.

Mostanság milyen zenéket hallgattok? Kire mi volt nagy hatással az elmúlt időszakban?
Lukács Laci: Nagyon sokszínű az ízlésvilágunk, és egymástól sok szempontból eltérő is. Úgyhogy Cseresznye és Tamás nevében nem is szeretnék most nyilatkozni. Az új zenékkel talán Cseresznye van leginkább tisztában, ő az, aki folyamatosan hallgatja, veszi, töltögeti az új zenéket. Én ilyen szempontból az ellenpólus vagyok, a műfajban klasszikusabb, régebbi zenéket szeretem, és hallgatom mai napig. Történetesen például ez a mostani nagy emo-kór rám semmilyen hatással nincs, és egy jó ideje nincs már semmi olyan új dolog, amire nagyon felkaptam volna a fejem. Mondom ezt úgy, hogy azért sok jó zenét és zenekart látok a mai fiatalok között. De valahogy még mindig a régi kedvenceim lemezei fordulnak meg legtöbbet a lejátszómban. Az biztos, hogy a Tankcsapda zenekar még mindig nagy zenerajongó. Mi így lettünk igazándiból zenészek, minden a zene iránti szeretetünkből, a zenerajongásból indult. S ez a mai napig nem változott semmit.

Ha jól informáltak vagyunk, júniustól már egy új dal is debütálhat a nyári turnén? Igaz, ez az értesülés?
Lukács Laci: Teljesen. A Petőfi Csarnok színpadán lesz hallható egy vadonatúj szám, amiről még túl sokat nem tudok mondani, hiszen most csiszoljuk. Még a címe sem végleges, mire a PeCsába érünk, már tudni fogjuk. :) Úgyhogy tényleg legyen meglepetés június 13-ra.

Az idei nyáron az átlagostól kevesebb koncertet vállaltatok el. Főleg fesztiválfellépéseket, melyek közül a legelső a VOLT lesz. Milyen élmények kötődnek a számotokra a VOLT-hoz? Miben más ez a fesztivál a Tankcsapda számára?
Lukács Laci: Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Tankcsapda és a VOLT kapcsolata ősrégi. Mi már akkor a fellépők között voltunk, amikor ez még egy tavaszi rendezvény volt, zárttéri körülmények között. Lehet, hogy a mostani VOLT-ra járók közül már többen nem is tudnak róla, hogy ez az egész honnan is indult, de mi már a kezdetektől résztvevőként figyeltük a fesztivál alakulását. Szinte minden évben ott vagyunk, fellépünk. Amit sokra tartunk és szeretünk a VOLT-ban, hogy aközben, hogy egy nagyobb volumenű több napos rendezvénnyé alakult, megőrizte azt a családias, bensőséges mivoltát, amiért nem véletlenül szeretnek a fiatalok és mi fellépők is visszajárni oda. Én egy kicsit féltettem a fesztivált, mikor a régebbi, zártkörű, csarnokos rendezvényből egy több napos szabadtéri eseménnyé avanzsálódott. Attól tartottam, hogy be fog állni a „tucat”- vagy olyan fesztiválok sorába, amilyenek korábban is voltak. De hálistennek megmaradt ugyanaz a bensőséges légköre, aminek személy szerint nagyon örülök. Mint fellépő is szeretünk visszajárni, mert egyrészt kiválóak a körülmények, másrészt – és talán számunkra ez a legfontosabb – itt az a soproni, észak-dunántúli közönség, amely borzasztó lelkes, és hihetetlen hangulatot képes teremteni. Eddig szinte minden évben borítékolható volt a sikerünk. Múlt évben például mikor a Prodigy előtt játszottunk, tudomásom szerint az összes aznapi jegyet eladták és teltház miatt zárták le a kapukat, mert már többen nem fértek volna be. Ilyen azért nagyon ritkán fordul elő egy szabadtéri rendezvénynél, ami persze nem biztos, hogy csak nekünk köszönhető, hanem az aznapi összes többi fellépőnek, de így azért teljesen más színpadra állni, egy ilyen közönség előtt.

És milyen turnéműsorra számíthat a közönség? Best of Tankcsapda vagy valamilyen zúzósabb egyvelegre?
Lukács Laci: Biztos, hogy nem best of lesz. Most olyan dalok kerülnek előtérbe, amiket eddig nem sűrűn hallhattak tőlünk az érdeklődők. Nem azért, mert nem szeretnénk azokat a slágeresebb, ismertebb dalokat játszani, hanem mert most végre olyan helyzetben vagyunk, hogy elő tudjuk venni azokat a régebbi dalainkat is, amiket eddig azért keveset vagy csak nagyon régen játszottunk. Lesz olyan dal többek között, amit már tíz éve nem adtunk elő. Szóval nemcsak a közönség, hanem számunkra is egy izgalmas műsorral indulunk most útra.

A jövő év igencsak meghatározó lesz a Tankcsapda életében, hiszen 2009-ben ünneplitek 20 esztendős fennállásotokat. Mire készültök? Mit árulhatsz el nekünk ebből?
Lukács Laci: Az idei évet szándékosan a stúdiózásnak szenteltünk, jóval kevesebb koncerttel. A nyári fesztiválmeghívásokon túl, lesz pár nagyobb szabású buli az év vége felé, de most szinte minden időt az új lemez formálására szánjuk, mely terveink szerint a jövő év elején láthat napvilágot. Ezzel párhuzamosan rengeteg koncertet tervezünk. Nemcsak a határainkon belül, hanem azon túl is. Sőt ha minden jól megy, nemcsak kizárólag a magyarlakta területeken, hanem végre jövőre szeretnénk eleget tenni azoknak a külföldi meghívásoknak is, amelyekre eddig sok más okból kifolyólag nem volt lehetőségünk. Egy erős lemezt szeretnénk, egy masszív koncertműsorral, és persze lesznek még egyéb összegző kiadványok is, mind képi-, mind hanghordozó formájában.

További 2009 Sopron - VOLT Fesztivál cikkek
» Mash-up szupersztár a VOLT-on!
» Faházfoglalás: reményfutam indul!
» Hybrid jön, Goldie otthon marad
» VOLT PONT
» Ákos + VOLT: fogynak a jegyek!
» VOLT-vonat Budapestről!
» Elsőre; Limp Bizkit, Franz Ferdinand és Marilyn Manson a VOLT-on!
» Mennyibe kerül a jegy?
» A Limp Bizkit, Franz Ferdinand és Marilyn Manson is jön a VOLT-ra!
» VOLT TOP 10 - Such György
» VOLT TOP 10 - Poniklo Imre
» The Prodigy - áttekintő, VOLT Feszt.
» VOLT 2007 - Az első fecske
Itt vagy: Főoldal » Programok » Fesztiválok
Időjárás ikon 25°C
» előrejelzés «
Regisztráció Regisztráció Fórum Fórum Ittkerdezz.hu Itt kérdezz! Hibabejelentés Hibabejelentő! Van egy ötleted? Van egy ötleted? GYIK Gyakori kérdések