2009 Baja - EFOTT Fesztivál

FESZTIVÁL VÁROS DEBRECEN MELLETT
2007-07-22
Három hete gőzerővel épül az Efott miniváros Debrecen mellett a Vekeri-tó partján! A fesztivál háttérbázisa már teljesen kiépült,a visszaszámlálás pedig elkezdődött.
Kedden, azaz július 24-én, az EFOTT 0. napján délben nyitják meg a kapukat, s habár aznap még egy színpad üzemel majd, a Kiscsillag vagy a Pál Utcai Fiúk koncertje sok embert megmozgathat. Az igazi beindulás szerda reggeltől várható, a 12 színpadot, megannyi sátrat és programhelyszínt magába foglaló EFOTT non-stop jegypénztárral üzemel, és várja a bulizni vágyókat. A fesztiválra igen könnyen el lehet jutni, hiszen Debrecenből a Nagyállomástól ingyenes buszjáratok viszik, s hozzák is be a vendégeket. A www.efott.hu oldalon megtalálható a buszmenetrend, de érdemes tudni, hogy legalább 10 busz áll még készenlétben, s ha igény mutatkozik rá, akkor egyből, menetrenden kívül indulnak és viszik a fesztiválozókat a Vekeri-tóhoz. A közlekedéshez az is hozzátartozik, hogy a bérletes karszalaggal a rendezvény ideje alatt ingyenes a debreceni villamosközlekedés, arról nem is beszélve, hogy a nagyerdei és a kerekestelepi strandok is térítésmentesen látogathatók.

Miklósvölgyi Péter, a szervező Debreceni Camus Kht. ügyvezető igazgatója a fesztivál utolsó simításairól a következőket nyilatkozta:
- Összeállt a fesztivál komplett rendszere: a katasztrófavédelmi tervtől az egészségügyi ellátáson át a mobil vécék takarításán keresztül, a zenekari stáblisták egyeztetéséig minden megtörtént, a fesztivál összes mozzanatát egyeztettük a hatóságokkal. A közlekedésfelügyelttel is megállapodtunk, aminek értelmében sebességkorlátozást és megállni tilos övezetet kértünk a Vekeri-tó közvetlen közelébe, a helyszínt pedig a rendőrség biztosítja. Érdemes tudni, hogy a rossz helyen parkoló autókat szigorúan el fogjuk szállíttatni, így mindenkit kérünk arra, hogy a Vekeri-tó előtt található parkolót használja, vagy az EFOTT hivatalos parkolóját, amit a vekeri-tavi leágazás után lehet megtalálni.

Megtörtént a terület szúnyog- és kullancsirtása is, a meteorológiai intézet előrejelzéséből pedig már a hét közepén tudtuk, hogy gyönyörű idő várható jövő hétre: a kánikula el fog múlni, és körülbelül 27-29 fokos, esőmentes, ideális fesztiválidő várható. Mindehhez sok árnyékos helyszín is tartozik, profi vendéglátó- és szórakozóhelyek várják a fesztiválozókat: többek között lesz egy 1200 m2-es, légcserélő-berendezéssel, plazmatévékkel felszerelt színpad, de a Nagyszínpaddal szemközti 400 m2-es EFOTT Csárdában árnyékkal védett helyen üldögélhet a közönség a koncertek ideje alatt, majd mikor ezek véget értek, öttagú cigánybanda fogja húzni a talpalávalót egészen reggelig.

EFOTT2007 – KULTÚRA

Bár a nyári fesztiválok alappillére a zene, nincs szabadtéri fesztivál és nincs EFOTT sem más kulturális programok nélkül. Hogy ez a jó szokás ne változzon meg, arról a szervezők gondoskodnak idén július 24. és 29. között Debrecenben, a Vekeri-tónál rendezett EFOTT 2007 Fesztiválon is. Akik egy kis pihenésre, szellemi feltöltődésre vágynak a fesztivál sűrű és zajos napjai közepette, biztosan megtalálják a nekik szóló programokat.

Három fontos helyszínen találkozhatnak a fesztiválozók a rendkívül színes programmal: az EFOTT Agórán és a hozzá tartozó FOKK Minipódiumon, a MODEM DÓM-ban és a Liget mozi- és színházi helyszínen.

A fesztiválfőtérnek kinevezett Agóra szerepe ugyanaz, mint egy képzeletbeli város főterének, ahol mindig történik valami. Egész héten mutatványosok, gólyalábasok, csepűrágók, artisták, tűzzsonglőrök biztosítják a jókedvet. Spontán utcai kocsmaszínházakkal is lehet majd találkozni, de nagy látványosságot ígérnek a jelmezes gladiátor- és lovagkori bemutatók. Az Agórán található a FOKK minipódiuma, mely méltó a legváltozatosabb programhelyszín címre, itt utcazenészek, szellemi vetélkedők és speciális show-k váltják egymást. Fellép többek között az autentikus roma zenét játszó Karaván Família, a régizenét képviselő Hollóének Hungarica együttes és sokan mások. A tájékozottságát bárki letesztelheti a „Legyen Ödön is másnapos” kvízjátékban. A színpad legmozgalmasabb programja keretében minden nap megidézzük Bud Spencer és Terence Hill szellemét vetélkedőkkel, interaktív játékokkal, vetítésekkel és valódi jelenetek megelevenítésével.

A MODEM DÓM elsősorban a képzőművészetre koncentrál, azon belül is a titokzatos zseni, Leonardo da Vinci életművére, akinek munkáiból augusztusban nyílik kiállítás Debrecenben, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti központban. A dóm már önmagában is egy különleges építmény, egy 8 méter magas bambuszkupola, melyet éjjelente látványos vetítéssel dekorálunk. A MODEM DÓM-ban ki lehet próbálni, hogy ki milyen Mona Lisa lenne, újra lehet festeni Leonardo munkáit, múzeumi nyomozásra lehet indulni a fesztiválterületre. Vendégül látjuk a II. Debreceni Nemzetközi Művésztelep négy országból érkező résztvevőit, akik speciális performansszal készülnek. Esténként az improvizatív jazz és a világzene veszi át a terepet, olyan ritkán látható formációkkal, mint a Calcutta Trio, a Navrang vagy a Chakra Hacker.

A Liget Mozi és Színházi helyszínen esténként nagyrészt fiatalokból álló, tehetséges színjátszócsoportok mutatkoznak be, majd hajnalig változatos filmprogramból lehet válogatni a közelmúlt sikerfilmjeitől a kevésbé ismert művészfilmekig. Az EFOTT az esélyegyenlőség jegyében fogyatékkal élőket is bemutatja a nagyközönségnek, ennek egyik alkalma lesz a Napsugaras Jeltánc, mely egy mozgás- és egy hallássérült közös, speciális táncprodukciója. A Liget minden délután kultúrbárrá alakul, ahol kellemes környezetben, zongoraszó mellett lehet beszélgetni, kávézni, újságot olvasni, itt fellép mások mellett Farkas Sándor, a 2005-ös országos bárzongorista-verseny győztese is.


UTCAZENÉSZ TALÁLKOZÓ ÉS REKORDOK

Szabad a gitár
Tábortűz-zenészek tehetségkutatója minden délután 16 és 17 óra között FOKK Minipódiumon!
Az utcazenész-találkozó keretében 15 perces műsorral mutatkozhat be valamennyi bátor EFOTT-látogató, aki a kirándulásokon, tábortüzeknél begyakorolt műsorát a nagyközönség előtt is szívesen előadja. A produkciókat ismert zenészek értékelik, a legjobbakat sörrel jutalmazzuk. Ha hozod a saját akusztikus gitárodat, az is jó, de ha épp nincs nálad, kölcsönadunk egyet.
Sörváltó Guiness rekord kísérlet az EFOTT-on!
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szervezésében egyéni, klasszikus
"tizes", illetve 100 fős sörváltó verseny lesz az EFOTT-on, ahol a cél egyértelmű:
fél liter sör minél gyorsabb elfogyasztása.

A sörváltó néven futó "sport" évekre visszamenő hagyományokkal rendelkezik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói körében, mint a különböző kari napok vetélkedéseinek jeles eseménye.


Az egyéni mérés lényege az egy korsó (0,5 liter) sör minél gyorsabban történő elfogyasztása egy könyöklőről (talponálló könyöklő, két iskolapad egymáson, bárpult stb.). Ennek lefolyását kijelölt időmérők (hangjelzésre indítás, időmérés stopperrel, a versenyző a sörital szélsebes elfogyasztása után korsója könyöklőhöz csapásával jelzi az időmérés leállítását) számszerűsítik, és rangsorolják. Természetesen lehetőség van az egyéni időeredmény javítására is. Nagyon fontos a verseny tisztasága, így aki a mérés során túl sok sört folyat szét, azaz "tisztátalanúl iszik", érvényteleníti az adott mérést/váltóversenyt. A BME-n a közlekkarosok kivételével mindenhol engedélyezett a korsó sörök ún. "kikavarása" a jobb időeredmény elérése érdekében.

A klasszikus tizes sörváltó maga szintén egy megfelő hosszúságú könyőklő mentén folyik ahol a kikészített korsó sörökkel szemközt áll a két tízfős csapat, a könyöklő végein pedig az időmérők. Az egyik időmérő megfelelő hangjelzéssel elindítja a versenyt, ami a következőképp folyik: az időmérő felöli első versenyző lehúzza a korsó sörét, majd odacsapja a korsót a könyöklőhöz, így jelezve a csapattársának, hogy most már ő következik, és így tovább a tizedik versenyzőig, aki ha végzett, megszületik a csapata időeredménye, és az nyer, akinek a tizesfogata gyosabb volt (az időeredményt a könyöklő másik végén lévő időmérő hitelesíti).

A százas sörváltó a villanykari Schönherz QPA egyik jeles eseménye, ami a tizes sörváltóhoz hasonló lefolyású, és az egyéni mérések száz legjobbja kísérli meg százszor fél liter sör minél gyorsabb elfogyasztását.

Az EFOTT fesztiválon a fent említetteket szeretnénk megvalósítani: egyéni mérések, tizes sörváltók és végül egy százas sörváltó. Mindhárom számban a legjobb eredmények audiovizuális eszközökkel, illetve megfelelő dokumentációval rögzítve és nyilvántartva lesznek, kijelölt időmérőkkel, mivel szeretnénk, ha Guiness rekordként is rögzítésre kerülnének az eredmények.

Nevezz be Te is a sörváltóba!! Találkozunk az EFOTT-on


Dévényi Tibi bácsi az EFOTT-on pörög
A több, mint 200 zenekaron, a 150 építőmunkáson, a várható 50 ezer látogatón és a szervezőkön kívül van még egy ember, aki már számolja a perceket a 32. EFOTT kezdetéig: Dévényi Tibi bácsi! A Három kívánság sztárja ugyanis július 25-től 29-ig minden nap a Debrecen melletti fesztiválon diszkózik és dobálja a piros pöttyös labdákat a táncolóknak.

Naponta két órán át, éjféltől kettőig szolgálja a muzsikát Tibi bácsi az EFOTT Pepsi Sátrában.
- A ’70-es és ’80-as évek legnagyobb slágereit játszom – árulta el a lemezlovas. – Aki a legjobban tapsol, „pontos” labdát dobok neki, és beválthatja nálam egy dalra.


HASZNOS

90%-os szállásfoglalás!
A szállások döntő többségét már lefoglalták az EFOTT vendégei. A fennmaradó
helyekre még július 20-ig (péntekig) lehet jelentkezni a szallas@efott2007.hu e-mail
címen keresztül.

Ingyenes buszjáratok
Két útvonalon 12 busz közlekedik majd az EFOTT Fesztivál és Debrecen között
(vasútállomás, strand, kollégiumok), természetesen ingyenesen!
Sőt! EFOTT-os karszalaggal a villamoson is díjmentesen utazhatsz!



EFOTT INFO TELEFON > (70) 700 50 50 (10-18h)

További 2009 Baja - EFOTT Fesztivál cikkek
» Látogatói rekord a bajai EFOTT-on!
» Csütörtök a tánc napja volt az EFOTT-on
» "A Gyöngyhajú lány egy kissé már koros…" – közel 12 ezren az OMEGÁN!
» EFOTT 2010: PÉCS!
» 34 éve töretlenül népszerű: az EFOTT a legnagyobb hallgatói buli!
» Utazz különbusszal az EFOTT-ra!
» Fergeteges kezdet: Omegával indul az idei EFOTT!
» Igazi zenei csemegék a Red Bull színpadon!
» Tíz nap nyaralás… Csak szabadon…
» Baján lesz jövőre az EFOTT
» Elindult a beruházás látványosabb része
» Péntekig még 9000 Ft-ért vásárolhatók hetijegyek
» Most mutasd MEG, TE hol hagynád ott a LÁBNYOMOD?- Fotópályázat
» Csináld a fesztivált – A 0. napon is! Bemelegítés nem csak fiataloknak
» Nyerj osztálytalálkozót az EFOTT-ra!
» „Ezért igazán megérte csúsztatni a vizsgákat két napot!”
» A visszaszámlálás elkezdődött
» Nézőcsúccsal zárult a debreceni EFOTT
» Az EFOTT története
» EFOTT 2007 - Idén Debrecenbe érkezik az egyetemisták és főiskolások hivatalos nyári parádéja
Itt vagy: Főoldal » Programok » Fesztiválok
Időjárás ikon 25°C
» előrejelzés «
Regisztráció Regisztráció Fórum Fórum Ittkerdezz.hu Itt kérdezz! Hibabejelentés Hibabejelentő! Van egy ötleted? Van egy ötleted? GYIK Gyakori kérdések