2010 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
| Élet a koncertek között |
| 2010-06-04 |
| Pocoló, Zöld Sátor: a rutinos fesztiválozók megszokhatták, hogy a délutáni-esti koncertek között sincs megállás a Hegyalján. Tavaly óta nyúlik ki a Hegyalja a fesztiválterületről és idén is a tokaji Paulay Ede Színházig ér, amit Szalóki Ági választott esti fellépése helyszínének. Délután pedig: víz (akár kenuval), bor, Badár és társai, és beszélgetések Tokaj határában, a fesztiválon. |
| A Paulay Ede Színház már tavaly is a Hegyalja Fesztivál egyik helyszíne volt: akkor Lajkó Félix koncertezett a fesztivál területétől negyedóra gyaloglásra eső kőszínházban. Idén napközben is érdemes megnézni a színházat, hiszen rock-relikviák – többek között a Metallica gitárja tekinthető meg itt – és 11 db, 2 méter magas, festett gitárszobor várja a borospincék felfedezésében elfáradtakat. A szobrokat – többek között – Kőhalmi Zoltán, Geszti Péter és a szentendrei excentrikus művész, Ef Zámbó színesítette meg. Idén Szalóki Ági választotta júliusi fellépése helyszínének a színházat, bensőséges hangulata miatt. De akkor sem fogunk csodálkozni, ha koncertje után ő is a fesztivál területén tölti majd az este hátralévő részét. Ahogy mi is visszatérünk most a fesztiválterületre, hogy megnézzük, a koncertek között mire számíthatnak a hegyaljázók. Badár Sándor, Kőhalmi Zoltán, Aranyosi Péter és Beliczai Balázs stand-up komédiásokra biztosan, ők a Jager-sátorban osztják majd meg gondolataikat a világ helyzetéről. A Hegyalján a Zöld Sátorban további beszélgetések várják a fesztiválozókat: mindenképpen ajánljuk Szabó Gergelyt (akit az internetről sokan Hírbehozóként ismernek), a Webisztán blog szerkesztőjét: vele a web 2.0-ról, közösségi szájtokról, közös alkotásról lehet majd beszélni. Politikusok, kevésbé politikusok, világzene és képregények Tíz éve vonult le a Tiszán az a ciánszennyeződés, amit Magyarország egyik legnagyobb környezeti katasztrófájaként tartunk számon – erről szól majd az idei installáció is a Zöld Sátorban, és téma is lesz, aminek kapcsán az Országgyűlés Fenntarthatósági Bizottságának tagjai is igyekeznek válaszolni a környezetvédő fesztiválozók kínos kérdéseire is. Török Gábor a Hegyalján elemez: a nemrégiben webre települt politikai elemző azokat várja majd a Hegyalján, akik nem csak a zöld politikába, hanem általában a politikában mélyülnének el. Lesz még szó a zöld sátorban a génmanipulációról, a biomassza-dilemmáról, képregény-kultúráról és – feltörekvő zenészek figyelem! – a Nemzeti Kulturális Alapról és PANKK programról is. Hírességekből sem lesz hiány: ne csodálkozzunk, ha Bakáts Tiborba, Árokszállási Rolandba, Péterfy Boriba, Lovasiba, vagy Kiss Tibibe és más muzsikusokba botlunk – ők nyaranta hagyományosan, a Zöld Sátorban találkoznak a zenerajongókkal. Meglepetés lesz, hogy idén melyik hazai nemzeti park mutatkozik be; az viszont már nem titok, hogy a Siló-Fesztivál Színház is a Hegyalján debütál nyáron. A Zöld Sátorban estétől pedig világzene szól: Lábrázásra várják a hegyaljázókat – és közben a borok világát is szakavatott borász tárja fel, némi kóstolnivalóra is lehet számítani. Pocolni jó A Pocoló Sátor évek óta legeredetibb nevű helyszín díj nyertese a Hegyalja Fesztiválon. Aki még nem tudná: a hűsölés enyhet adó helyen, a láblógatás függőágyról, az olvasás, a békés hangulat az mind pocolás. A Hegyalján pedig még több ennél: Papírerdő várja a festeni vágyókat, ahol ráadásul üzenni is lehet – hiszen a fák meg is lesznek számozva. Az Árnyékpark pedig ideális hely beszélgetni, ismerkedni napközben – és csak egy karnyújtásnyira található az üzeneteket gyűjtő fáktól. Olykor hideg limonádé, víz is jut a Pocolóban pihenőknek. Minden este 10-kor kezdődik az esti mese diafilmről, Diával és Projekt Úrral. Napközben sem csak a hűsölni lehet a Pocolóban, de többek között homokba rajzolni is – amit ki is vetít majd a sátor csapata. A család legfiatalabb tagjával érkező hegyaljázóknak érdemes tudni, hogy a néhány hónapos jövevény etetését is békésen, diszkrét és kényelmes körülmények között lehet megoldani a Pocolóban. A Hegyalja idén Közel kétszáz fellépő, 10 színpad, pálinkás jóreggeltek a Tisza-parton: a Hegyalja nem pusztán Magyarország egyik legnagyobb zenei fesztiválja, a Hegyalja idén is a nyaralni vágyó fesztiválozók kedvenc helyének ígérkezik: új csónakház, vezetett és kötetlen kenutúrák, strand várja őket a fesztivál Tisza-parti területén. Esténként a Motörhead, a Groove Armada, Roots Manuva, az Ektomorf, a Meshuggah, The Herbaliser, Goldie és még sokan mások gondoskodnak a nagyszerű koncertekről. A hazaiak közül a Budapest Bártól, a Csík Zenekaron, a Kispál és Kiscsillagon, a Quimbyn és a Belgán át egészen a Subscribe-ig, a The Kollin-ig vagy akár a The Idoru-ig mindenki ott lesz a Hegy’-en. Csemegének két hazai legendát: Ákost és a Tátrai Bandet ajánlunk, ráadásnak pedig a finn Disco Ensemble-t! A Hegyalja csak egy ugrás: Budapesttől szűk három óra vonattal vagy autóval – és máris a nyár legizgalmasabb forgatagának közepébe érkeznek a fesztiválozók, ahol a metál éppúgy jelen van, mint a világzene, ahol az asztal egyik oldalán alterosok, velük szemben pedig elektro-rajongók üldögélnek. |
További 2010 Tokaj - Hegyalja Fesztivál cikkek
Kapcsolódó
anyagok
A nap kérdése
Fesztiválok
- 2012 Debrecen Címpus Fesztivál
- 2012 Óbudai-sziget Sziget Fesztivál
- 2012 Sopron Volt Fesztivál
- 2012 Szeged SZIN
- 2012 Tokaj Hegyalja Fesztivál
- 2012 Velence EFOTT
- 2012 Zamárdi Balaton Sound
- 2011 Debrecen - Campus
- 2011 Sopron - VOLT fesztivál
- 2011 Szeged - SZIN
- 2011 Szolnok - EFOTT
- 2011 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2011 Zamárdi - Balaton Sound
- 2010 Agárd - Part Fesztivál
- 2010 Debrecen - Campus fesztivál
- 2010 Pécs-Orfű - EFOTT Fesztivál
- 2010 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2010 Szeged - SZIN
- 2010 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2010 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- SZIGET
- 2009 Baja - EFOTT Fesztivál
- 2009 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2009 Szeged - SZIN
- 2009 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2009 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- 2009 Zánka - Balatone Fesztivál Zánka
- 2008 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál