2009 Baja - EFOTT Fesztivál
| A visszaszámlálás elkezdődött |
| 2008-05-26 |
| 50 nap múlva indul az EFOTT! A legnagyobb hallgatói buli 33 éve A nyár legjelentősebb múltra visszatekintő diákrendezvénye az EFOTT, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. A fesztivál története 1976-ra nyúlik vissza, ekkor volt az első találkozó, a Pécs melletti Abaligeten. |
| Huszonöt főiskola, illetve egyetem 350 hallgatója találkozott akkor; manapság az egyik legnagyobb magyar rendezvény, a tavalyi évben minden korábbinál többen, 58 ezren látogattak el a Debrecenben megszervezett EFOTT-ra. A fesztivál állandó jellemvonása, hogy évente más-más helyszínen kerül megrendezésre. Három évtized alatt a rendezvény bejárta az országot, idén 2008. július 16-20. között Dunaújváros lesz az EFOTT házigazdája. A szervezők az elmúlt két hónapban egyetemi és főiskolai road-show keretében igyekeztek minél több intézménybe eljutni, számos rendezvényen jelen voltak az EFOTT hostessei. A fiatalok valamennyi intézményben várják már az EFOTT-ot, az év legnagyobb hallgatói buliját. Programdömping az EFOTT-on Kilenc színpadon a teljes hazai élvonal jelen lesz a fesztiválon. A zenei program szinte teljesen összeállt, a legismertebb és legelismertebb hazai előadók mind elfogadták a szervezők meghívását, mindez a honlapról már elérhető. Idén, az olimpia jegyében a „Sport éve” lesz az EFOTT-on: a látogatók különböző bajnokságokon túl előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken is részt vehetnek, ahol – a sport témaköréből - fontos kérdéseket feszegetnek majd a meghívott, neves előadók, olimpikonok. Galéria Több kuriózum az idei EFOTT-on: hajó, cseh sörfalu, rekordok Több kuriózuma is lesz az idei EFOTT-nak, egyik ilyen a sajtótájékoztatónak is helyszínt biztosító hajó, amely közlekedési eszközként, illetve fesztiválhelyszínként is üzemel majd; másik a cseh sörfalu, amely autentikus helyszínként sramlival várja majd vendégeit. Lesz sárkányhajó verseny, több Guiness rekord kísérlet és számos meglepetést tartogatnak még a szervezők. A rekordkísérlet között Tóth Gábor, az Első Magyar Freestyle Foci SE és a www.freestylefoci.hu team tagja kísérli megdönteni az egy perc alatti „atw” rekordját. Az „atw” egy labda megkerülését jelenti a lábbal, két dekázás között – az eddigi rekord 83, kiderül, Gábornak sikerül-e többet elérnie. Gábor mellett a dunaújvárosi Rádió 24 műsorvezetője, Médiaribi is rekordkísérletre készül: 102,9 órát szeretne rádióműsort vezetni. Ez az az óraszám, amit eddig még senki sem mert bevállalni. Az EFOTT-on kiderül, Médiaribi meddig bírja szusszal… 100 millió forint a sziget felújítására A fesztivál szervezői folyamatosan egyeztetnek a dunaújvárosi önkormányzattal, illetve az illetékes hatóságokkal, akik mindenben segítik a rendezvény létrejöttét. Az EFOTT Menedzsment örömmel vette, hogy Dunaújváros önkormányzatának közgyűlése 2008. április 24-én – az EFOTT hatására - 100 millió forintot szavazott meg a fesztivál helyszínéül szolgáló Szalki-sziget rehabilitációjára, felújítására. A fesztivált szervező menedzsment úgy látja, Dunaújváros minden szempontból ideális helyszíne lesz az idei EFOTT-nak. Szállás Az árnyas sátorhelyeken túl Dunaújvárosban rendkívül igényes, modern kollégiumokban, magánszállásokon, panziókban és hotelekben is kipihenhetik magukat az EFOTT látogatói. A szállásfoglalás a rendezvény honlapjára kattintva online rendszerben biztosított. Civil szervezetek, zenekari jelentkezés, sajtóakkreditáció A menedzsment az EFOTT-on a civil szervezetek, valamint az amatőr egyetemi és főiskolai zenekarok felkarolását fontos feladatának érzi. A megújult honlapon található pályázati űrlapokat május 30-ig lehet visszaküldeni. A Sajtóakkreditációs Űrlapot csatoltuk a Kollégáknak! Az EFOTT honlapján folyamatosan frissítik a letölthető sajtóanyagokat, sajtófotókat is. „Hallgatóbarát” jegyárak HETIJEGY NAPIJEGY 2008. június 13-ig: 9000 Ft 0. nap: 1000 Ft 2008. július 11-ig: 10000 Ft szerda/csütörtök/péntek/szombat: 3500 Ft helyszínen: 11000 Ft hétvégi jegy (péntek-szombat): 6000 Ft EFOTT hetijegyek az ismertebb jegyirodákban, a TEX hálózatában, valamint (hagyományosan) az egyetemeken és főiskolákon kaphatók. Galéria Elindult az EFOTT Klub Elindult az EFOTT Klub (http://efottklub.hu), amely azért jött létre, hogy régi és új efottosok megoszthassák élményeiket, fotóikat, videóikat és fórumozhassanak egymással. A sajtótájékoztatón megjelent vendégek is csatlakoztak a klubhoz: Animal Cannibals, Bebe (Back II Black), Bodnár Tibi (Ladánybene 27), Deák Bill Gyula, Dévényi Tibor és fia, Dévényi Dani, dj. Spigiboy, Ganxsta Zolee (Kartel), Gery (Riddim Colony), Szentiványi Hajnalka (Dundika), Knézy Jenő, Krisztián (HS7), Papp Szabolcs (Supernem), Pély Barnabás (United). „Csak szabadon...” Az óra elindult, a visszaszámlálás elkezdődött, mindenki jól teszi hát, ha még időben beszerzi a hetijegyét, a sátrat és a hálózsákot. Hogy az EFOTT-on már csak szórakozni kelljen, csak szabadon… |
További 2009 Baja - EFOTT Fesztivál cikkek
Kapcsolódó
anyagok
A nap kérdése
Fesztiválok
- 2012 Debrecen Címpus Fesztivál
- 2012 Óbudai-sziget Sziget Fesztivál
- 2012 Sopron Volt Fesztivál
- 2012 Szeged SZIN
- 2012 Tokaj Hegyalja Fesztivál
- 2012 Velence EFOTT
- 2012 Zamárdi Balaton Sound
- 2011 Debrecen - Campus
- 2011 Sopron - VOLT fesztivál
- 2011 Szeged - SZIN
- 2011 Szolnok - EFOTT
- 2011 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2011 Zamárdi - Balaton Sound
- 2010 Agárd - Part Fesztivál
- 2010 Debrecen - Campus fesztivál
- 2010 Pécs-Orfű - EFOTT Fesztivál
- 2010 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2010 Szeged - SZIN
- 2010 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2010 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- SZIGET
- 2009 Baja - EFOTT Fesztivál
- 2009 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2009 Szeged - SZIN
- 2009 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2009 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- 2009 Zánka - Balatone Fesztivál Zánka
- 2008 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál