2009 Baja - EFOTT Fesztivál
| "A Gyöngyhajú lány egy kissé már koros…" – közel 12 ezren az OMEGÁN! |
| 2009-07-16 |
| Az EFOTT első napján elsöprő sikert aratott az OMEGA koncertje – közel 12 ezren láthatták a zenekar produkcióját. |
| A zenekar tagjainak nem volt különleges igényük, azon kívül, hogy a legkorszerűbb és legprofibb színpadtechnikát kérték a szervezőktől a legtökéletesebb produkció érdekében. Már koradélután elfoglalta az Omega stáb a nagyszínpad területét – fél egykor kezdték el a beállást, amely fél ötig tartott. Egyikük hajóval érkezett, mindannyian jókedvűen készültek az esti koncertre – a legnépszerűbb dalok mindegyike (Léna, Petróleumlámpa, Trombitás Frédi) elhangzott az egybegyűlt mintegy 12 ezer ember legnagyobb örömére. A több mint kétórás show-ban minden a helyén volt – a zenekar tiszteletére többek között Németországból is sokan érkeztek, a koncertet követően pedig a legfanatikusabb rajongók egy órát vártak Kóborékra, hogy dedikálják legnagyobb relikviáikat. A fellépést követő sajtótájékoztatón Benkő László megköszönte a közönségnek az aktivitást – nagy öröm volt a zenekar számára ennek a többgenerációs publikumnak zenélni. Külföldön ugyanis általában sokkal jobbak a koncertek, mert idehaza már kissé elhidegültek a rockzenétől – ebből azonban itt, az EFOTT-on semmit sem éreztek. Nem csak a tavalyi, hanem az előre prognosztizált létszám adatokat is jócskán meghaladta a tegnapi tömeg, a szervezők egyre biztosabbak a tavalyi rekord megdöntésében. Az Omega után sem áll le természetesen az EFOTT: csütörtökön többek között a P.A.S.O., a Quimby, a Zagar, a Ladánybene 27, pénteken a repülőn érkező Bochkor Gáborral megerősített Ganxsta Zolee és a Kartel, a Kispál és a Borz, a Pál utcai Fiúk koncertjeire lehet majd bulizni. Szombaton - már hagyományosan - az idén 20 éves jubileumát ünneplő Tankcsapda koncertje zárja az EFOTT Fesztivált, amely – már nem titok – jövőre Pécsett székel. |
További 2009 Baja - EFOTT Fesztivál cikkek
Kapcsolódó
anyagok
A nap kérdése
Fesztiválok
- 2012 Debrecen Címpus Fesztivál
- 2012 Óbudai-sziget Sziget Fesztivál
- 2012 Sopron Volt Fesztivál
- 2012 Szeged SZIN
- 2012 Tokaj Hegyalja Fesztivál
- 2012 Velence EFOTT
- 2012 Zamárdi Balaton Sound
- 2011 Debrecen - Campus
- 2011 Sopron - VOLT fesztivál
- 2011 Szeged - SZIN
- 2011 Szolnok - EFOTT
- 2011 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2011 Zamárdi - Balaton Sound
- 2010 Agárd - Part Fesztivál
- 2010 Debrecen - Campus fesztivál
- 2010 Pécs-Orfű - EFOTT Fesztivál
- 2010 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2010 Szeged - SZIN
- 2010 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2010 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- SZIGET
- 2009 Baja - EFOTT Fesztivál
- 2009 Sopron - VOLT Fesztivál
- 2009 Szeged - SZIN
- 2009 Tokaj - Hegyalja Fesztivál
- 2009 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál
- 2009 Zánka - Balatone Fesztivál Zánka
- 2008 Zamárdi - Balaton Sound Fesztivál